Az AQUAPOL készülékek a működéséhez szükséges energiát a Föld gravomágneses erőteréből nyeri, egy speciális antenna-rendszeren keresztül.
Kiegészítő energiaforrásként térenergiát használhatunk.
Az elektromágneses falszigetelési eljárások hatásmechanizmusa

Az utólagos falszigetelési eljárások megértéséhez feltétlenül szükség van néhány fizikai-kémiai alapfogalom tisztázására, mivel e nélkül sem a kapilláris rendszerben lejátszódó jelenségek, sem pedig a szigetelési technológiák működési elve nem érthető.
A falszigetelési eljárások működésének elve a szilikátfelület-folyadék kölcsönhatásán alapszik. A nedves talajjal érintkező falazatokban a víz és a híg sóoldat a kapilláris rendszer hajszálcsöveiben a felületi feszültség hatására felemelkedik. A víz, felületi feszültségét a vízmolekulák közötti kohéziós vonzerők hozzák létre, amelyek a hidrogénkötés és a van der Waals-féle dipólus kölcsönhatásból tevődnek össze (1. ábra).

Hidrogénkötés: A vízmolekulák közötti hidrogénkötés kialakulását az okozza, hogy a nagy elektronegativitású atom (pl. O) a vele kovalens kötésben lévő hidrogén elektronját magához vonzza, amely elektronigényét a szomszédos vízmolekulában lévő oxigén szabad elektronjával elégíti ki.

Az építőanyagokat (tégla, kő, beton) a velük érintkező víz benedvesíti. Ennek mértéke függ a víz, felületi feszültségétől és szilikátfelületen fellépő adhéziós erőktől. Az adhéziós nedvesedés során a víz rátapad a szilárd felületre, mivel az adhéziós vonzerő lényegesen nagyobb, mint a vízmolekulák között ható, kohéziós erő.

Adhéziós vonzerő: A falszerkezet anyaga és a vízmolekulák között ható felületeket egyesítő vonzerő, ami elsősorban a szilikátanyagok oxigénje és a vízmolekulák hidrogénje között lép fel, a kohéziós erőkhöz hasonlóan a hidrogénhidas adszorpcióból és az elektrosztatikus dipól kölcsönhatásából tevődik össze.

A szilikát építőanyagok felületén, elsősorban, OH- és O2- ionok vannak, mivel a gyengén polarizálható Si4+ ionok, amelyeknek erős elektromos tere, a felületi energiát sokkal jobban növeli, mint a jól polarizálható O2- ionoké, a felületről behúzódnak.
Ennek következtében a szilikátok felületén relatív töltéstöbblet jelentkezik, azaz olyan elektromos erőtér létesül, amin a (+) ionok és a poláros molekulák adszorbeálódhatnak. Azt is mondhatjuk, hogy az építőanyagok poláris szilikátfelületekkel rendelkeznek, amelyeken a vízmolekulák irányítottan kötődnek meg (2. ábra).

A szilikát-felületekre erősen tapadó vízmolekulák egyre újabb és újabb felületekhez kötődve vékony folyadékrétegként felfelé mozognak a kapilláris csőben, a kohéziós erők közvetítésével, magukkal húzva az egész folyadékoszlop vízmolekuláit. Ez a kapilláris szívóhatás. (3. ábra).

A folyadék felszívódásának magassága (h) elsősorban a kapilláris rendszer átmérőjétől (r) függ. Ha pedig a peremszög J > 90°, akkor “h” értéke negatív és a víz kinyomódik a kapillárisból. Ez a kapilláris depresszió.

Az eddig ismertetett fizikai jelenségeken alapszik a légpórusos vakolatok falszárítási hatásmechanizmusa, mivel a kis átmérőjű kapilláris rendszer hiánya miatt a vakolat a falban lévő nedvességet nem vezeti ki a felszínre, hanem az már a belső, nagy átmérőjű pórusokból pára formájában távozik. A száraz és sótól mentes felület mindaddig megmarad, amíg a víz elpárolgási zónája a vakolat mélyebb rétegében van. Természetesen az oldott sók a víz elpárolgásával a pórusokban kikristályosodnak és ezzel, idővel csökken a párologtató hatás. Ezt a folyamatot azonban igen hatásosan meg lehet hosszabbítani a falszerkezet vegyi anyagokkal végzett só átalakító kezelésével és a sókristályok tárolására alkalmas gúzok alkalmazásával.

A vegyi falszigetelési eljárásokkal olyan folyékony anyagokat injektálnak a falba, amelyek hatóanyagai a falazó anyagban szétszívódva, annak pórusszerkezetét módosítják. A cementiszapos eljárásoknál a pórusok eltömítődnek és így a kapilláris vízfelszívás megszűnik, míg a szilikon-injektálásos módszernél a hatóanyag a kapillárisok falára tapadva a J – peremszöget 90° fölé növeli és ezzel a kapilláris emelkedés, süllyedéssé válik, azaz kialakul az un. kapilláris depresszió.
Természetesen a nem megfelelő körültekintéssel (szakértelemmel) végzett folyadék-injektálásoknál, ahol a pórusszerkezetnek csak egy részét sikerül csak eltömíteni, vagy a felületét hatóanyaggal bevonni, fenn áll annak a veszélye, hogy a leszűkített kapilláris rendszerben a vízszint az eredetinél magasabbra emelkedik.

Elektrokinetikus szigetelési eljárások működési elve

Az építőanyag kapilláris rendszerében felszívódó nedvesség a fal felületén elpárolog, aminek hatására folyamatos vízáramlás alakul ki a falszerkezetben. A kapillárisokban áramló nedvesség, mint híg sóoldat, pozitív és negatív töltésű ionokat tartalmaz.
A szilikát építőanyagok kapillárisainak fala erősebben adszorbeálja talajvízben oldott állapotban jelenlevő pozitív (Na+, H3O+) ionokat, mint a negatívokat (Cl-, OH-), ennek következtében az oldat határfelületi zónájában megszűnik az elektromos semlegesség.

A hajszálcsövekben, a kapilláris fal mentén igen lassan áramló folyadék egy molekula vastagságú (S) rétege – a falhoz való igen erős adhéziós kötődése miatt – rögzített állapotban marad, ez a “Stern”-féle tapadóréteg. Ennek határán fellépő potenciálesés az elektrokinetikai (x-zéta) potenciál (4. ábra).

A falhoz tapadó molekulavastagságú folyadékrétegben pozitív-ion koncentráció jön létre, ami a nedves felületnek pozitív töltéstöbbletet ad. Az elektrokinetikus eljárások ezt a jelenséget hasznosítják a falak szárítására úgy, hogy a külső potenciálkülönbség hatására a folyadék elmozdul, áramolni kezd a kapilláris rendszerben.
A jelenség magyarázata szerint a külső áramforrás hatására a falfelülethez gyengén kötődő (adszorbeálódott) kationok (pl. Na+, H3O+) elmozdulnak a (-) katódpólus irányába, és a molekulák közötti kohéziós- és súrlódó erőknek köszönhetően viszik magukkal a folyadékot is (5. ábra). Ez az elektroozmotikus vízáramlás, mely során a víz a negatív pólus irányába mozog.

Az elektrokinetikus szigetelési eljárások alkalmasak a falszerkezetek sótalanítására is, azon elv alapján, hogy a falnedvességben oldott nitrátos-, kloridionos- és szulfátos sók ionjai, az egyenáramú elektromos előtérben, a falazatba beépített elektródák felé vándorolnak (6. ábra).
– A negatív (katód) elektródához vándorló kationok: Na+, K+, Ca2+, Mg2+ (karbonátosodnak)
– A pozitív anódhoz vándorló anionok: Cl-, SO42-, NO3- (sóhidrátot képeznek)
A sókoncentráció csökkenése után a falnedvesség híg oldattá válik és a folyamat elektroozmotikus falszárításként folytatódik.

AQUAPOL falszárító készülék működési elve (hipotézis)

A kapilláris falához tapadó folyadékrétegben, ha növeljük az adszorbeálódott H+ ionok mennyiségét, úgy H2 gáz keletkezik. Ezen a molekulavastagságú gázrétegen keresztül csökken a vízmolekulákra ható adhéziós vonzerő, ami a kapilláris szívóerő megszűnéséhez vezet, azaz kialakul a kapilláris depresszió, és a víz visszahúzódik a talajba (7. ábra).

A H+ ionok mennyiségét az AQUAPOL falszárító készülékkel úgy növelik, hogy a szilikátfelületekre adszorbeálódott H3O+ hidroxónium ionokból a H+ ionokat kiszabadítják az 1421 MHz frekvencián történő mikrohullámú energiaközléssel. Ez a hidrogénmolekula (H2) alap-frekvenciája és 21 cm-es hullámhossznak felel meg.

A rendszer feltalálója, Wilhelm Mohorn szerint a falszárító készülék egy mikrohullámú adó-vevő, mely az energiáját a Föld gravomágneses teréből nyeri, és úgy a rezonáns tekercsei, mind a felvevő- és leadó (sugárzó) tekercsei részt vesznek az elektromos tér gerjesztésében (9. ábra).

A falszárító készülék képes a Föld gravomágneses teréből energiasugárzást felfogni, majd adó-antennáival annak egy részét polarizáltan és 1420 MHz frekvencián, a nedves falra sugározni, ezzel szárítani a falat. Az AQUAPOL falszárító készülék, mint mikrohullámú passzív adóvevő, fő elemei az 1 db energia felvevő tekercs, a 3 db adó (eltérítő) tekercs és a közöttük kialakított rezonáns üreg (gerjesztő generátor), melynek feladata polarizálni az gravomágneses energiahullámokat.

A vevő és adó oldalt egy koaxiális tápvonal köti össze, mely egyúttal megfelel egy mikrohullámú rezonátornak is. A polarizátorhoz csatlakozó antennák (leckervezetékek) a 1420 MHz rezonancia-frekvenciára vannak hangolva.

Az AQUAPOL falszárító készülék telepítésének fejlesztése

A korábban telepített AQUAPOL falszárító készülékek – a hiányos épületdiagnosztikai előkészítés miatt – több esetben hatástalanok voltak. Gyakran előfordult, hogy a sávszigetelés kiváltással ellátott épületben, az épület használata során a felszerelt készülék megsérült. A készülékből kiálló pálcaantennák eltörtek, takarításkor, vagy a helyiség festésekor. Bár ezek a hibák összességében sem tették ki az összes telepítések 5 %-át, mégis jelentős mennyiségé váltak.

Az ismertetett hiányosságok felszámolására, a magyarországi forgalmazó, az alábbi fejlesztéseket hajtotta végre az AQUAPOL falszárító berendezések telepítésével kapcsolatban:

1. Javította a szigetelést megelőző épületdiagnosztikai előkészítést, a felmérés technikai feltételeit a műszerpark folyamatos fejlesztésével.
2. Magyarországi és ausztriai központban folyamatos elméleti- és szakmai továbbképzéseket tart a falszárító készüléket telepítő szakemberei számára.
3. A sérülékeny falszárító készülékeket korszerűbb és kisebb kockázattal járó berendezésekkel váltotta ki. A padlóra telepített, földelt berendezések gyártását megszüntették, és 1997-től kizárólag a korszerűbb belső antennás falszárító berendezések kerülnek telepítésre.
4. Jelenleg a nyomtatott áramkörös, földsugárzási anomáliáktól függetlenül működő, kisméretű AQUAPOL falszárító készülékek rendszerbeállítása van folyamatban.

Mindezek a módosítások a telepítéssel kapcsolatos reklamációkat 1%-ra csökkentették.

Írta és szerkesztette:
dr. Orbán József
főiskolai tanár